gouba, a hatodik
június 7, 2010 in borsdesign, gouba, Nincs kategorizálva, üvegékszerek
.
Minden Gouba mást és mást tartogat. Sose lehet előre tudni, hogyan esnek meg a dolgok, míg a nap körbejárja az V kapu E udvarát. Merthogy pont körbejár, mire eltelik egy Gouba. Ma nem csak a nap, hanem a napernyő is körbejárt. Az antik könyves standnál kezdett, és a borsdesign standnál végzett és remekül bevált tényleg. Mint kiderült, még eső ellen is véd – ezt a funkciót a szomszédok tesztelték a múltheti esőben. :)
A nap a napernyőn kívül ezekről szólt még: citromfagyi, csillogó napsugárfogó, napernyő üzemben, elkelt a legyes béka (nagy kedvencem és nagyon vártam már, hogy rátaláljon az új gazdája).

Ezen kívül meglepően sok időm maradt falat támasztani, mert helyi találgatások szerint a népek 1. szeretik a lovakat és a nemzeti vágtát nézték, 2. lementek a Balatonra, a kánikula örömére, 3. lusták és otthon maradtak. Mondjuk panaszra így se lehet semmi okom, csak feltűnt, hogy van szabadidőm :) Na de falat támasztani se csak úgy simán támasztottam, hanem ebben a különleges, puha, borzolni való szőrgyűrűben.

És itt térnék vissza arra, amit a bejegyzés elején említettem, hogy soha nem lehet tudni mit tartogat a Gouba. Nekem most egy sereg ajándékot. Még most sem értem pontosan, hogy lett az enyém FércJutka bézs szőrgyűrűje, rózsaszín szőrcsatjai és különleges vászongyűrűje. Mindenesetre az enyémek és nagyon örülök nekik. :) Mivel eredetileg cserében egyeztünk meg, de aztán kicsit elszaladt a ló (nem az enyém :)), már ki is gondoltam hogyan fogom viszonozni Jutka kedvességét, mert felemás érzés van bennem, amit nem szeretek (jobb alsó kép – most még csak egy sejtelmes paca, de a jövő vasárnapi Wamp-on minden kiderül majd :)).

És bár már ez is túl sok, mégsem ért véget az ajándékok sora. Ez a pont nekem való, pink- fekete jegyzetelős könyv is az enyém lett – Kun Dóritól (Könyvészet) kaptam.

Ne is kérdezzétek, túl jó vagyok, ennyi ;)

Fú, ez sejtelmes és én nagyon szeretem a meglepetéseket, de tényleg nem ezért adtam őket neked. :))