.
Alhatnék is, de minek, mikor varrhatok és blogolhatok is, nem? :) Szóval vérszemet kaptam a harmadik sikeresen elkészült baba játékom után (az elsőt még nem mutattam, mert nincs róla fotóm egyelőre) és gondoltam nekilátok valami egész másnak. Napok óta egy pink plüss karika lebeg a szemem előtt, amiről majd mindenfélék lógnak körbe-körbe és elégedett babakezek markolásszák izgatottan. Nem vagyok éppen tervező típus, csak csinálok mindent, ahogy épp a fejemben van, így alakult, hogy a karikából kukac lett.
Sejtettem én azt a kezdetektől, hogy egy karikát nem fogok tudni csak úgy kifordítani, de azért megvarrtam, mert mi van, ha mégis ki tudom. Nem tudom milyen megközelítése ez a dolgoknak, pozitív, vagy lusta. :) Minden estre megvarrtam, majd nyilván szembesültem a kifordíthatatlanságával. Nézegettem, forgatgattam, aztán gyorsan, még mielőtt meggondolhattam volna magam, kettévágtam a tetején, hogy egy cső legyen. Így már ki tudtam fordítani, bár a fityegők okoztak némi problémát. Mindegy, kész lett. Már csak az elvagdalt végekkel kellett valamit kezdeni. Nagyjából másfél órán keresztül próbáltam megoldani, minek eredménye lett a kukac. Nagyon elégedett vagyok, még talán jobban is tetszik, mintha csak sima karika lenne, így több benne a furfang és a gondolkodni való egy babának.



