Folytatom. Ők más jellegűek. Nem az alapjuk a lényeg, hanem formában és nagyságban térnek el az eddigiektől. Egyelőre nincs belőlük túl sok, úgyhogy aki látni szeretné őket, az igyekezzen most vasárnap a Millenárison :)

.

Nagy alakú (3 cm), lapos két oldalas lánc.

.

Nagy alakú (3 cm), gömb, két oldalas lánc.

.

Kicsi (3*2 cm) ovális, lapos medál.

.

Nagy (3*4 cm) ovális medál.

És még van három újdonság, de őket majd holnap mutatom.

Most jut eszembe, hogy a Szabad a Vásáron múlt vasárnap még az történt, hogy jött két lány, nézelődtek az asztalomnál, meg talán szemügyre vettek engem is, és akkor az egyikük megkérdezte, nem én voltam-e az, aki a múltkor a Moulin Rouge előtt belefutott egy lánybúcsúztató csapatba és adtam a menyasszonynak egy szett ékszert ajándékba. Mert a menyasszony elmondása alapján úgy valahogy rám ismerne, ha én lennék. És hát ugye tényleg én voltam az :D Annyira meglepődtem! És persze örültem is, hogy így felismert.

Erről az egészről  meg az jut eszembe, hogy azóta se tettem fel az aznapi fotózás képeit, amiért ejnye-bejnye, de ami késik, az nem múlik. Íme a képek, amiket még egyszer nagyon köszönök minden résztvevőnek:

Kossovics Luca

Illés Katinka

Mészáros Ágnes

smink: Szilvási Kinga

haj: Bencsik Kristie

fotó: Séllei Zsanett

ékszer: borsdesign – Bata Orsolya

(és erről pedig az jut eszembe, hogy még egy Saskőy Vanda fotózással is adós vagyok)

itt az látszik, hogy mennyire képtelen voltam egyforma adagokat önteni :) azért nem egyforma magasak.

itt az látszik (valamennyire), hogy milyen gagyi a szilikon forma, mégis tök jó bagoly lett belőle. a képen nem látszik, de tök apró részletek is kijönnek rajta.

ezek még rosszabbak, mármint a tetejük, hogy nem szép egyenletes , mert a minta alá folyt a szilikon. és mégis tök jól kijönnek aztán a formák. nem is értem. látjátok?

ez az egy értékelhető és szép. ilyennek kéne lenni a többinek is.

hát ennyi. mondjatok valamit.

Úgy veszem észre, hogy nálam a babajáték szezonja a tavasz, a nyár és az ősz. Azt hittem sose fogy el az a nagy adag babajáték, amit karácsony előtt varrtam, de ma újra a varrógép előtt találtam magam. Eléggé kijöttem a gyakorlatból és eleinte csak szerencsétlenkedtem, de aztán hamar belejöttem. A babajátékok sorsáról egyébként sokat gondolkodtam mostanában, hogy hogyan tovább. Még nem jutottam egyértelmű álláspontra, de alakulóban. Ha minden igaz, sok újdonság várható.

Addig is sok-sok szivárvány szörny szörnyecskéknek és tündér babáknak is. Szalagokkal, fityegő szivecskékkel, virágokkal. Antiallergén, mosható töltettel.

Cselő Marinál jártam, aki amellett, hogy  mostanság tűzzománcozik és ötvösnek tanul, a kerámiák világában is otthon van. Azt mondta, a rakuzás egy varázslat és mivel nekem meg  megmagyarázhatatlan vonzódásom tárgya az agyag, mint anyag, azonnal ki szerettem volna próbálni.

A raku szó azt jelenti, hogy: a ráérő idő élvezete. Az első raku kerámiák kb 400 éve kerültek ki egy szegény kiotói tetőcserépműves  égetőkemencéjéből, teáscsészék formájában. Marinak van is egy ilyen csészéje, amit ő készített és elsőre úgy néz ki, mintha épp csak futólag készült volna különösebb kidolgozás nélkül, de aztán elmesélte, hogy pont ellenkezőleg, nagyon is sok szabálynak kell megfelelnie a japán teáscsészének, így meg van határozva például az is, hogy hány “hullám” legyen a csésze tetején, és kell egy kis behajlás is  a peremére  belülről, ami megakadályozza, hogy lecsöpögjön a tea, mert a hajlott perem miatt visszafolyik a csészébe és még tenyérbe illőnek is kell lennie, meg még nyilván ezer dolognak muszáj megfelelnie, ahogy én a japánokat ismerem.

.

Nagyon rég volt agyag a kezemben és első örömömben kavicsokat, apró házakat, szíveket és madarakat készítettem. Mari próbált rávenni valami kevésbé gyermeteg és méretében mindenképp nagyobb alkotásra is, de én éreztem, hogy ehhez még érnem kell. Egy kis szappantartó méretű tálkát azért csináltam, ami előrelépés, de mintailag – farkok nélküli kiscsikó kerek fával és fűvel – azért hoztam gyermeki formám. Mari ez idő alatt két szoborral készült el – de hát ő profi :) Hoztam haza is agyagot, amiből egész biztos készülnek majd tálak és én is megpróbálokozom egy szoborral, megfogadtam.

Gondolom nem kérdéses melyik kinek a műve, de a biztonság kedvéért: Marié a jobb alsó sarok.

A mostani Wamp is a Millenárison került megrendezésre. A nap végére nagyon elfáradtam. Talán a nagy meleg volt az oka, vagy hogy egész nap szereltem, rendezgettem az asztalt, szereltem, rendezgettem és ezt így vég nélkül – nem tudom. Hiába nem volt annyira sok látogató, mégis a nap nagy részében nem unatkoztam, sőt.

Azért arra szakítottam időt, hogy beszerezzem ezt a kék-zöld szőrös gyűrűt Kun Dóritól. Ott helyben még csak azt tudtam, hogy kell nekem, de nem voltam benne biztos, hogy pontosan miért, csak tetszett és kész. Itthon aztán azonnal világossá vált minden. Pont olyan, mint a nyúl haja :)

Örök témám: az ékszerfotózás. Mit, hogy, hogyan, mikor, milyen szögből, milyen háttérrel, milyen fényben, hányat, szerkesszem, ne szerkesszem és még millió egy kérdés a témában. Ebben a bejegyzésben a háttérről és a méretek érzékeltetéséről lesz szó elsősorban. Bár mostanra kialakult egyfajta rutin, amivel dolgozom, időről időre muszáj kitekintenem a nagy kedvenc: Az Üres Fehér Háttér mögül. A fehér háttér ugyan magától értetődőnek tűnhet, nekem nem volt az – konkrét út vezetett hozzá, mégpedig ez:

Kipróbáltam:

1. sokféle anyagot (pl porcelán, farmer, szövetkabát, damaszt terítő, stb) – de egyik sem tetszett meg annyira, hogy aztán azt használjam állandó háttérként. A nagyon sok lefotózott ékszerem miatt fontos, hogy állandó hátterem legyen, képtelenség folyamatosan cserélgetni az anyagokat. Ráadásul fényviszonytól függően alakul a háttér színe is profi környezet híján, és nem szerettem volna, ha egyféle anyag nyolc különféle árnyalatban jelenik meg, amit aztán lehet őrületig korrigálni.

.

2. kivonultam a természetbe is. Ez az ötlet már akkor sem tetszett igazán, de egy próbát megért. Egyszerűen zavart volna az a folyamatosan változó közeg, ami a természet változásaiból adódik, ráadásul folyton költözködni a kismillió ékszerrel számomra kivitelezhetetlen. Kétségkívül lehet nagyon szép képeket csinálni mindenféle fák, bokrok, virágok, kövek, miegyebek társaságában, nekem mégsem vált be. Ahogy azzal a gondolattal sem tudtam egészen megbarátkozni, hogy az itthoni porcelán és üveg készleteimet felsorakoztatva fotózzak. Egy ideig bíztam benne, hogy megtalálom majd a megfelelő edényt / vázát / poharat / bármit, és akkor azon végre lóghatnak is az ékszerek, amiknek lógniuk kell, nem mindig csak fekve szerepelnek a képeken, de nem lett meg. Egyik sem tetszett igazán. Ennek a témának azóta is nekifutok néha, eddig nagyjából hiába, de azért nem adom fel.

Más jellegű kompozíciókban is szoktam gondolkodni, tehát ami nem természet és nem üvegáru témájú, de egyelőre az még várat magára, annak még annyi kiforrni valója van, hogy szinte említeni sem érdemes.

.

3. Ez már majdnem a fehér háttér korszak, de mégsem, mert a fényviszonyok miatt leginkább mindig minden fotóm szürkére sikerült, nekem meg nem volt kedvem a háttér kifehérítésével bajlódni. Így inkább hagytam, ahogy volt és abban leltem nem kis örömöm, hogy mindenféléket “rajzoltam” a szürke ezerféle árnyalataiban pompázó hátterekre. Ezzel a technikával abszolút elégedett voltam, mert az ékszerkészítésen kívül a photoshop iránt érzett olthatatlan vágyam is kielégítésre került. Aztán egyszer csak eljött a változtatás kényszere: annyira lelkesen készítettem ugyanis az ékszereket, olyan mennyiségben kerültek ki a kezeim alól, amit már fotózni is elég fárasztó volt, nem hogy még órákat rajzolással tölteni. Biztos, hogy fognak még ilyen módon hátterek készülni, mert nagyon szeretem csinálni, de nem tömegével és nem is a rendes ékszeres képgalériába fognak felkerülni, hanem valahova máshova (még nem tudom pontosan, hogy hova).

-

4. Az előző korszak lezárásával nagy levegőt kellett vennem és mégis rászánni magam a hátterek kifehérítésének. Hamar belejöttem és bár órákat töltök el vele, mára már rutinná vált és nem okoz különösebb terhet. Ez tetszik, ez a hozzám legjobban passzoló, a legletisztultabb, legegyszerűbb.

És akkor a méretarányok érzékeltetéséről. Bár a kezdetektől foglalkoztat, a honlapomon bemutatott képekből úgy tűnhet, mintha semmit se tennék az ügy érdekében. Mivel az előbbiekből már kiderült, hogy nem szeretek tárgyi hátteret használni, ami esetleg segítene a viszonyításban, marad a modellekben való gondolkodás. Mindenképpen olyan modellt szerettem volna, aki / ami állandó és a lehető legkevesebb gond van vele, tehát mindig kéznél van és könnyen tudok vele dolgozni. Először kirakati babát akartam fejjel, törzzsel, de csak csúnyákat találtam, meg helyigényes is, meg nem is tudom, nem lett és kész. Aztán gondoltam a húgomra, de őt hamar elvetettem, mert nehézkes lett volna sok szempontból az ő modellkedése. Akkor legyek én a modell, gondoltam, majd hamar el is vetettem a gondolatot. És ekkor megtaláltam a legmegfelelőbb modellt, ezt a lányt itt lent, vektorgrafikus formátumban, egy színűen, sallangoktól mentesen, és olyan arckifejezéssel, amihez minden ékszerem passzolt és ezerféle – szerintem vicces – képaláírást lehetett hozzá kitalálni. Imádtam. Kapott egy kabátot is, hogy a brossokat, kitűzőket is tudja mutogatni. Sokáig dolgoztunk együtt, de valahogy a honlapom megszületésével egy időben eltűnt. Az is lehet, hogy felmelegítjük még a kapcsolatunkat.

A bal alsó képen én vagyok, de nem erőltettem sokáig, mert nem tetszett. A kéz is én vagyok, de a kézképekből sem csináltam rendszert, mert nem idevaló valahogy.

.

Jó időre hanyagoltam is ezt a modell kérdést, de azért nyitva hagytam egy kis ajtót, hogy ami akar, azért be tudjon sétálni rajta. És itt kezdődött el egy másik történet, de ez már a következő bejegyzés tárgya.

Ha rajtam, vagy a TimeOut-on múlik, sose tudom meg, hogy benne vagyok, de szerencsére vannak informátoraim :). Szóval a TimeOut októberi számában csillognak-villognak az órás nyakláncaim egy kis cikk kíséretében. Nagyon örülök neki, komolyan, még akkor is, ha jobban örültem volna, ha:

- szólnak

- én dönthetek a megjelenő képről

- nincs valótlan a cikkben. Merthogy van. A kedvenc csere-bere bambis nyakláncot, amit emlegetnek ugyanis nem én csináltam, viszont megtisztelő, hogy azt gondolták: igen.

És örülök, mert:

- nincs a cikkben helyesírási hiba és értelmetlen mondat

- benne van a nevem és hogy üvegékszer a fő profilom

- beleírták a honlapom címét is

Szóval nagyon örülök, hangsúlyoznám még egyszer.

.

Mivel az állapotok lakás szerte a tűrhetetlenségig fajultak rendetlenség tekintetében, erőt ellett vennem magamon és nekiállni felszámolni a káoszt. Alapvetően elég  jó vagyok lomszelektálásban, és viszonylag könnyen megválok feleslegesnek ítélt bármiktől. Ez alól egy kivétel van csupán: a hobbidolgaim. Az a sok minden, amiről évtizedek óta azt gondolom, hogy muszáj megtartanom őket, mert egyszer egészen biztos csinálok belőlük valamit. Kellenek és kész. Na de mostanra elöntötték már az agyamat is, nemcsak a lakást, úgyhogy cselekedni kellett. Igaziból kidobni nem szándékoztam semmit, inkább csak átcsoportosítani ezt a sok lomot itt :) Nem, nem vagyok kész, sőt, nagyobb rumli van, mint mielőtt nekikezdtem, viszont muszáj pihenésképpen megmutatnom pár képet.

.

.

Balról jobbra haladva:

Színes, fekete és szén ceruzák, filcek, töltőtollak, tushegyek, üveg-, matrica-, akril és mindenféle egyéb festékek – évek óta nem nyúltam hozzájuk, de sose lehet tudni, mikor akarok azonnal alkotni.

Mélynyomó lemezek, amik vagy 15 éve egy gyermelyi festőtáborban készültek. Sose festettem semmit, csak és kizárólag karcolgattam ezeket a fémlapokat és nyomtam, nyomtam, meg nyomtam a csodásabbnál csodásabb műveimet. Amiket aztán anilin festékkel kifestettem.

Kötő- és horgoló holmik… Kiskorom óta kitartóan próbálok kötni és horgolni. Teljesen hiába, mégse válnék meg a tűktől, fonalaktól, hisz sose tudhatom, mikor kelek fel úgy, hogy tudok kötni és/vagy horgolni.

Ismeretlen funkciójú üveglemezkék. Nagyjából 25 éve “kerültek hozzám” és fogalmam nincs mire jók. Egy ideig azt hittem tárgylemezek, de ahhoz talán túl vékonyak. Az van rájuk írva, hogy Ilmglas és made in WesternGermany. Mégse hagyott nyugodni mik ezek, úgyhogy a google megmondta most nekem, ne maradjak teljesen tudatlan: szóval tényleg tárgylemezek.

Telefonkártyák. Van még vajon kártyás utcai telefon? Nem tudom. Mivel semmit sem gyűjtök csak azért, hogy legyen belőle egy gyűjteményem, ezeket is céllal gyűjtöttem – azzal a céllal, hogy egyszer majd csinálok belőlük valamit. Még mindig ez a véleményem, úgyhogy átköltöznek szépen egy másik szekrénybe, és továbbra is várják, hogy legyen belőlük valami.

Ezeken kívül egy sereg érdekes dolgot találtam még, amiket majd talán a következő nagy pakoláskor – tehát sohanapján – dokumentálok.

Nem mintha karácsonyi hangulatban lennék, mert nem, mégis ilyesmik készültek pár napja. Kíváncsi vagyok lesz-e bármelyiknek köze a karácsonyi repertoáromhoz, mert nem szoktam konkrétan az ünnepekre jellemző dolgokkal készülni.

.

Átlátszó mini (1,5*1,5 cm) csomagok. Bárminek el tudom képzelni az ékszerektől kezdve a fenyődíszen át a mágnesig is akár. Tömör akril, tehát beletenni nem lehet semmit – ez tetszik benne igazán, hogy ajándék is, meg nem is. :)

Mini (3 cm átmérőjű) töltött üveggömböcskék. Őket fenyődísznek gondoltam. A tölteteket illetően mindent beléjük gyömöszöltem, ami csak belefért: habszivacs golyókat, alufóliát, üvegdarabkákat, szalagokat. Még gondolkodom mit lehetne, mert érzem, hogy az igazi töltelék még várat magára, bár ezek is szépek.

És akkor a legviccesebb, amiből még a prototípus sincs teljesen befejezve, olyan friss: a törhetetlen gömbdísz. Khm. :) Vastag, átlátszó fóliából készült, bármilyen formájú lehet, de elsőre ez tűnt a legegyszerűbbnek. Ez éppen flitterrel van töltve, de kerülhet bele bármi, pl gyöngyök, pattogatott kukorica, anyagdarab, szalagok, bármi.