egy kis apróság

november 14, 2011 in egyéni megrendelés, Nincs kategorizálva

.

Szó szerint apróság. Múltkor érkezett olyan apró üvegem, hogy elképzelni se tudtam mire lesz majd jó. Én rendeltem, és tudom is mire gondoltam a rendelésnél, de nem gondoltam, hogy ennyire kicsi lesz. Nem is nagyon foglalkoztam vele, mert volt elég munkám, pont Wamp előtt érkezett a sok új üveg, dolgozni kellett. Aztán a Wampon jött egy lány, aki vásárolt már tőlem kétoldalas láncolat és most egy kis kétoldalas fityegőt szeretett volna rendelni, amit karkötőre lehet akasztani fityegőnek. A testvére imádja ezeket a kis csilingelő, fityegő díszeket és akkor legyen már a lehető legszemélyesebb, gondolta. Én meg úgy megörültem, mert ezzel egy csapásra oldódott meg a kis üvegek sorsa. Most már ezernyi ötletem van vele, és alig várom, hogy mutathassam őket. Addig is a rendelt darabot mutatom kontrasztban az eddigi legnagyobb medálommal.

mindennapok

október 24, 2010 in egyéni megrendelés, kinyitható, Nincs kategorizálva, párna figura, rendelés

.

Kutyaharapás ide, kutyaharapás oda, ahogy a mellékelt ábra mutatja, megy mind a varrás, mind az ékszerkészítés, ha nagyon akarom :)

.

.

Ennek a kinyitható medálnak az a különlegessége, hogy rendhagyó módon a medál belsejébe került a saját kép, az üveg alatti képet az én repertoáromból választotta a megrendelő. Így is lehet, sőt. :) Remélem örült neki a megajándékozott nagymama.

.

.

Egy családnyi párnafigura. :) Ami itt újdonság, az a csomagolás. Ennek az ablakos papírzacskónak a története úgy kezdődött, hogy nagyon régen beleszerettem a zacskóba, de túl nagy volt bármiféle termékemhez, és épp győzedelmeskedett a racionálisabbik énem, így nem vettem meg. Pedig színek tekintetében is mintha pont nekem készültek volna: magenta és türkiz. Aztán ahogy lettek párnafiguráim és egyre csak nőttek méretben, eszembe jutott ez a zacskó és azonnal rohantam is venni. És milyen jól tettem, mert mibe csomagoltam volna most? :)

őszi esküvő – őszi virágtenger

október 4, 2010 in egyéni megrendelés, esküvő, Nincs kategorizálva, új

.

Itt az ősz a sok sárga, barna és rozsda színnel. És itt egy őszi esküvő is, amit az ősz színeiben álmodott meg a pár. Tavasszal találkoztunk először – akkor egy minta szerencsekaviccsal ment haza a menyasszony és én bíztam benne, hogy az októberi esküvőig nem fogok feledésbe merülni. Aztán nyáron is összefutottunk a Gubán, akkor már konkrétan a virágtengerre koncentrálva – akkor abból adtam pár mintavirágot, hogy könnyebb legyen meggyőzni a vőlegényt, hogy ennél szebb és jobb ajándékot el se tud képzelni az esküvővendégeknek ;) . És most, hogy eljött az esküvőjük ideje, elkészíthettem az első őszi virágtengert, ami nagyon szép lett!

.

.

A megrendelő gondolom végig tudta, hogy szép lesz, hisz ha nem lett volna benne biztos, nem rendeli meg. Én viszont, őszintén szólva hadilábon állok a barna és narancssárga  színnel, csak nagyon kevés árnyalatát szeretem (a szürkéseket). Abban sem voltam biztos, hogy az üvegkavics színei passzolnak-e majd. Én lepődtem meg legjobban, mikor elkezdtem készíteni a virágokat. Nagyon tetszettek! Ráadásul lett két új üvegkavics színem is: barnás sárga és szilva lila – mindkettő őszi, úgyhogy külön örültem. A sötét barna és a krém színű virágok teljesen új dimenziót nyitottak, nagyon jól érvényesült rajta az összes színű üvegkavics. A narancs színű virágok is szépek lettek, úgyhogy tényleg elégedett voltam a végeredménnyel.

.

.

A pár újító és nagyon szuper ötlete volt az is, hogy a vendégek fele köszönő szöveges virágot, a másik fele pedig figurás virágot kapott, méghozzá azért, mert párokat vártak az esküvőre és ki akarna otthon két egyforma szövegű mágnest nézegetni, nem? :) Így minden pár két különböző virágot kapott: az egyik emlékezteti őket mire kapták, a másik pedig egy aranyosság. Ez az igazi vendégekkel való törődés és én is biztos fogom javasolni ezt az ötletet másoknak, mert szerintem nagyon jó..

.esküvői köszönőajándék őszi virágtengeresküvői köszönőajándék üvegkavicsos virágokesküvőre köszönőajándék egyéni megrendelés alapjánegyedi papír virág köszönőajándék esküvőreesküvői virág köszönőajándék

.

Sok boldogságot!

egyéni órák

szeptember 23, 2010 in egyéni megrendelés, Nincs kategorizálva, óra

.

Úgy örülök, hogy most már készíthettem órás láncot is megrendelés alapján. Ráadásul az egyik tényleg nagyon egyedi, mert a megrendelő lány az anyukájáról és a nagymamájáról küldött nekem egy olyan profi képet, hogy meg voltam róla győződve, hogy valami film részlet. De nem, hanem egy régi családi fotó, amit ezentúl mindig magával hordhat :)

.

.

A másik óhaj egy Mucha kép volt, amivel nagyon könnyű dolgom volt, mert a megrendelő meghatározta az óra számlapjának és a gyöngyöknek a színét is :)

.

esküvői üvegkavicsok

szeptember 16, 2010 in egyéni megrendelés, esküvő, Nincs kategorizálva

.

Szeretem ezt az esküvősdit. Minden menyasszony más lehetőséget lát egy egyszerű kis üvegkavicsban és én ennek nagyon örülök.

Most például 115 darab üvegkavicsot készítettem el mágnessel a hátukon. Ebben eddig mondjuk nem sok különleges van, na de az, hogy mind a 115 üvegkavicsban más – más idézet olvasható, az már a menyasszony türelmét és törődését mutatja. Ráadásul annyira jó idézeteket válogatott össze, hogy engedélyével én is boldogan építettem be őket a már meglévő kínálatomba, ami elég időszerű volt, mert pont teljesen kifogytam idézetes szerencsekavicsból. Egyetlen egy darabot sem találtam már múlt héten, de ezt mostanra orvosoltam. :)

Az esküvői ajándék mágnesek annyira siettek, hogy már csak az ajándékdobozban, közvetlen átadás előtt a múltheti Wamp-on tudtam lefényképezni. Találtam szuper esküvő dobozt, ami amellett, hogy nekem nagyon tetszik, nagyon praktikus is: elég nagy akár 300 üvegkavicsnak is, merev dobozzá formálható, így biztonságban időzhet benne az ajándék, míg átadásra nem kerül és szép, meg diszkrét is. Az üvegkavicsokat egyenként csomagolom, megkönnyítve ezzel kiporciózásukat :)

.