Archive for the ‘kétoldalas’ Category

újdonságok

szombat, április 30th, 2011

.

Megszülettek 2011 első igazi újdonságai. Pontosabban úgy alakult, hogy rögtön kettő. Egyik a másikból, egyszer csak ott voltak előttem az asztalon, én meg úgy megörültem nekik. Rögtön készítettem többféle verziót is, mert ilyenkor menetrendszerűen elszalad velem a ló.

1. Az első verziót technikai szempontból egy kedvenc láncom ihlette. A lényege, hogy a lánc hossza változtatható. A lánc két vége nincs hagyományos módon összezárva, hanem mindkét végén dísz van: az egyiken egy üvegdísz, a másikon javarészt fém- és gyöngy fityegők. Az egyik szárhoz egy karika jellegű díszt rögzítve, a másik szárat pedig azon átdugva lesz belőle lánc és ez a megoldás arra is, hogy változtatni lehessen a lánc hosszán. Egyszerűen csak húzogatni kell fel vagy le és máris más karakterű és persze hosszú láncot kapunk. Nagyon megszerettem.

még több kép az újdonságok közt, itt

Persze csodálkozom, hogy ez hogyhogy csak most jutott eszembe, mert valamikor régen készült már egy ilyesmi lánc, de aztán ennyiben is maradt – egész mostanáig. Némely ötletnek egyszerűen be kell érni a fejemben.

.

2. Az előző verzióból született, amikor önálló életet kezdtek élni az alkatrészek a kezemben. Ezek fix hosszúságú láncok. Íme:


még több kép az újdonságok közt, itt

vasárnap, január 23rd, 2011

hópehely

csütörtök, december 30th, 2010

.

Nem jellemző, hogy elnevezném az ékszereimet, de ezt a pár napja készült, matt fehér, áttetsző szépséget egyre csak hópiheként emlegetem magamban. Néha úgy érzem, ha megfogom tényleg elolvad a tenyeremben. Vagy hóvirágként emlegetem, de az inkább tavasszal lesz aktuális, akkor majd átkeresztelem. :)

Sok ötletből készül el pár darab, de némelyik egész egyszerűen elsikkad úgy, hogy észre se veszem. Aztán idővel, akár hónapokkal később, újraéled és megtalálja a helyét a lelkemben. És van pár ötlet, ami rögtön jó helyre születik, azonnal beleszeretek és lelkes “tömeggyártásba” kezdek. Érzéseim szerint vele is így alakul majd. Már most sok félig kész testvére van az asztalomon, de róluk majd később.

.

karácsonyi tripla Wamp – 2

péntek, december 17th, 2010

.

Mindjárt itt a harmadik, én meg még a másodikról sem írtam. Annyira jó volt, hogy elmondani nem lehet. Azt a sok embert, azt a sok kedves szót, elismerő véleményt, asztalon motozó kezet, amit múlt vasárnap láttam! Nem tudom, hogy a helyszín teszi-e, vagy valami más, de szerintem a Millenárison sokkal több ember fordult meg, mint a Gödörben tavaly. Mivel három óra alvás után sikerült megjelennem, este nyolcra úgy elfáradtam, hogy már nézni is alig bírtam. Standképem sincs, mert a tömeg miatt mozdulni se lehetett, nemhogy fényképezni.

Nagy örömömre elkelt a tükrös medálom és annyira örült neki a hölgy, aki megvette, hogy még visszajött elmondani, az a kedvence és nem bír betelni vele. Valamiért az az egy készült csak el belőle, pedig félkész állapotban nagyon sok hever az asztalomon. Az idei utolsó Wampra biztos viszem őket! Ééés kerekből is lesz – kihagyhatatlan. :)

aprókák

péntek, november 12th, 2010

.

Ezek a nagyon apró kétoldalas medálok is velem voltak már a múltkori Wamp-on és most sem hagyom itthon őket. Új méret és kb fele akkora, mint a normál kétoldalas medálok. Átmérőjük: 1 – 1,5 cm. Méretük miatt rövid és közepes láncon mutatnak igazán. Mivel kis ducik és eléggé gömbszerűek, nem kell nekik a leghosszabb lánc ahhoz, hogy forgolódjanak viselés közben. Merthogy az a kétoldalas lánc lényege ugye, hogy forgolódik.

.

.

Ezek a kis picurkák is készülnek fityegő dísszel is, csakúgy, mint közepes méretű felmenőjük.

.