.
Eddig még csak meg sem említettem különösebben a kétoldalas nyakláncokat, esetleg futólag, talán a kullancsos – szotyis megrendelés kapcsán. Pedig hosszú hónapok óta a legkelendőbbek a portékáim közül és nekem is nagy kedvenceim. Végtelen számú variációban léteznek, eddig még két egyforma nem született. Saját képet is bele lehet tenni, tehát tényleg semmi sem szabhat határt kedvenc láncunk megszületésének.
Méretüket illetően kicsivel kezdtem (kb 2 cm kör és négyzet alappal), de aztán bedurvultam :) és nagyobbakat is készítettem (kb 3-4 cm kör alapút). Próbaképp készültek nagyon aprók is (kb 1 cm kör és négyzet), de azokkal most kicsit leálltam.
Stílustól függően szoktam a medálokhoz láncot választani: ezüst, bronz, rhodium, fekete színek közül szemezgethetek :) Van arany szín is, de azzal még nem vagyok egészen kibékülve.
Általában hosszú láncot készítek, hogy a medálok szabadon forgolódhassanak, ahogy mozog az ember. Ettől lesz érdekes és figyelemfelkeltő. Kérésre csináltam már rövid lánccal is, úgy is szép, egész más jellegű ékszer lesz belőle.
.
kicsi és nagy
.

.
kicsik
.





.
nagyok
.


.
sokaság
.
.
apróka
.

.