megújulás
csütörtök, november 24th, 2011.
Elkezdtem készíteni egy olyan oldalt, ahol az eddig használt mintáim vannak fent, hogy könnyebb legyen online is válogatni, és egyszerűbben lehessen kétoldalas medálokat rendelni. Elég jól haladok, a nagy része tulajdonképpen kész. Épp élesíteni akartam tegnap éjjel, mikor problémába ütköztem. Egyszerűen nem tudom hol elhelyezni az oldalamon. Nem illik sehova a mostani konstrukcióba. Ráadásul, ahogy nézegettem az ékszer lapot, rájöttem, hogy gyors átalakításra van szüksége, mert annyira megváltoztak az ékszereim a kezdetek óta, hogy már nem engem tükröz az az oldal. Szóval annál is nagyobb fába vágtam a fejszémet, mint ahogy azt gondoltam. Szólok, ha kész, remélem még a héten.
Addig is, hogy ne legyünk kép nélkül. Bár nemrég volt, de nagyon szeretem, így elfér még egyszer.
















