.

Életem legrészletesebben megfogalmazott megrendelését kaptam pár hete. Szerencsére egy kis extra utánajárással sikerült is teljesítenem. :)

.

A Goubára még két nap távlatából is ezzel a képpel gondolok. Iszonyú meleg volt forró sivatagi széllel és néhány vásárlónak tűnő délibábbal kombinálva. Csak nevetni lehetett, hogy jobban bírjuk.

.

Kár, mert én hajnal 4-ig dolgoztam, megcsináltam pár olyan dolgot, amit kb 2 éve illett volna :) Jobb későn, mint soha alapon. Szóval készítettem végre árjegyzéket, ártáblákat. Nem végső formájuk ugyan, de legalább vannak. Újra élesztettem a nagy fülbevaló állványt, ami egyben azt is jelenti, hogy végre megint van sok fülbevaló. Olyan hihetetlennek tűnik, hogy a kezdetek kezdetén abból volt a legtöbb és láncból kevés, most meg fordítva. Elővettem a nagy gyűrűtartót is, mert végre gyűrűk is készültek. Olyan gyűrű alapokat találtam itt-ott a lakásban, hogy csak lestem: jé, nekem ilyenem is van? És megoldottam végre a lánctartó kérdést is. A kétoldalas és órás láncok továbbra is az asztalra lesznek ömlesztve, de mivel az egészet elfoglalják, kellett valami, amire a sorból kilógó láncok kerülnek, hogy elkülönüljenek. Pipa. Szóval tényleg sokat készültem, mert mindezek mellett ékszerek is készültek, erre a forróság keresztülhúzta a számításaimat.

.

Óra is, meg nem is. Nagyon tetszik, már mindenféléket kitaláltam, miket rakosgatok bele. Következő Goubán már jönnek is velem.

.

A nagy almanapi Goubára úgy sikerült elindulnom, hogy kétszer fordultam vissza a kapuból. Először a fülbevalókért, amiket állványostól otthon hagytam, aztán pedig a takarófóliáért. És napközben még hazaszaladtam az elemekért, amiket szintén itthon hagytam, és amik nélkül megáll az élet nálam.  Jó kis nap volt, még akkor is, ha esett az eső délután és hamarabb haza kellett jönni. Szerencsére semmim nem ázott meg, ami nekem már – már a fóbiám. A takarófólia nagyon jó szolgálatot tett, még árultam is alóla, az meg már szinte megszokott látvány, ahogy alatta szerelek, semmi nem lehetetlen jelszóval.

.

A szombat éjjelt és a vasárnap hajnalt is lázas szereléssel töltöttem, egyszerűen nem bírtam leállni, teljesen magába szippantott a sok órás nyaklánc. Alig vettem észre azt is, hogy megérkezett a beígért vihar előzetese: pillanatok alatt nagyon lehűlt a levegő és hangos szél támadt. El is ment a kedvem mindentől, ami aztán a reggeli változatlan helyzetet látva se jött vissza nyilván.

Rövid tanakodás után végül elindultam a Wamp-ra, bár nem voltam meggyőzve, hogy tényleg ott a helyem. A tavalyi nagy elázás után kissé óvatos lettem eső szempontból. Az Erzsébet térre érve se voltam túl határozott a kipakolást illetően a szemerkélő esőt látva, de aztán úgy döntöttem nem érdekel engem az időjárás, el fog ez állni, minden jó lesz és így ki is pakoltam, nem csak támasztottam az üres asztalt és beszélgettem. Épp a fél asztal volt kész, mikor megkezdtem az aztán véget nem érő szerelést. Mióta már mindent lehet mindennel variálni az órákat illetően, csodák születnek az asztal körül. Öröm nézni, ahogy a vásárlók izgatottan válogatják a gyöngyöket, fityegőket, gondolkodnak, tervezgetnek és a végén tényleg mindig valami szépség születik mindenki nagy örömére. Szeretem ezt, így csak szerelek és szerelek, akár egy láncot ötször is átvariálok, mert ha egyszer még nem az igazi, akkor nem az igazi – én aztán megértem.

Egyik kedvencem jelenleg: