karácsonyi tripla Wamp – 2

december 17, 2010 in kétoldalas, Nincs kategorizálva, wamp

.

Mindjárt itt a harmadik, én meg még a másodikról sem írtam. Annyira jó volt, hogy elmondani nem lehet. Azt a sok embert, azt a sok kedves szót, elismerő véleményt, asztalon motozó kezet, amit múlt vasárnap láttam! Nem tudom, hogy a helyszín teszi-e, vagy valami más, de szerintem a Millenárison sokkal több ember fordult meg, mint a Gödörben tavaly. Mivel három óra alvás után sikerült megjelennem, este nyolcra úgy elfáradtam, hogy már nézni is alig bírtam. Standképem sincs, mert a tömeg miatt mozdulni se lehetett, nemhogy fényképezni.

Nagy örömömre elkelt a tükrös medálom és annyira örült neki a hölgy, aki megvette, hogy még visszajött elmondani, az a kedvence és nem bír betelni vele. Valamiért az az egy készült csak el belőle, pedig félkész állapotban nagyon sok hever az asztalomon. Az idei utolsó Wampra biztos viszem őket! Ééés kerekből is lesz – kihagyhatatlan. :)

karácsonyi tripla Wamp – 1

december 6, 2010 in Nincs kategorizálva, wamp

.

Vasárnap a tripla Wamp első felvonásán vettünk részt. Csak ámultam és bámultam a sok koránkelő érdeklődőn. Még az utolsó simításokat végeztem az asztalomon, mikor megjelentek az első nézelődők, vásárlók és aztán is csak özönlöttek, hömpölyögtek és nyüzsögtek körülöttünk. Nagyon jól sikerült vásár volt – sokat dolgoztunk, amit szeretek, és nagyon sok új arcot is láttam a Gödörbeli Wamp közönségéhez képest.

Két bánatom volt csak: a büfé botrány drága volt és az este nyolc órás zárás lehetett volna inkább hétkor. De ennél nagyobb és több bajom sose legyen, ugye.

Már akkor örültem, mikor reggel ilyen látvány fogadott a Millenáris udvarán (helyesbítek, reggel ezerszer szebb volt, mert sütött a nap is, nem úgy, mint délután, mire kijutottam fényképezni).

.

Standképem nincs, mert a tömeg miatt nem bírtam fényképezni egész nap – költői túlzás hanyagságom leplezése érdekében. A képen a vicces rózsaszín elem egy lufi, amit napközben szereztem be a Mammutban hirtelen ötlettől vezérelve. A hirtelen ötlet az volt, hogy majd mindenki messze földről tudni fogja róla, hogy az a BORS és azonnal odaszalad a standomhoz, nehogy lemaradjon valamiről. Persze aztán erről szó sem volt, de legalább szereztem néhány kislány rajongót vele :) A legalsó képen pedig az az őskáosz látható, ami ellen folyamatos a küzdés, de szorgos kezek szerencsére újra és újra összetúrják.

ART.FAIR

november 26, 2010 in Nincs kategorizálva, wamp

.

Most hétvégén egy számomra új helyszínen, a Műcsarnokban vásározok egy miniWamp keretein belül. Kíváncsi vagyok milyen lesz. Egyelőre az biztos, hogy azok találnak ránk leghamarabb, akik rögtön a büfébe sietnek falatozni – az alagsorba, hova máshova… :), mert a büfé mellett leszünk. Szóval tessék éhesen érkezni, én csak ennyit mondok.

.

Wamp a Gödörben

október 15, 2010 in Nincs kategorizálva, wamp, webshop

.

Már nagyon vártam a Wamp-ot, mert kezdtek vásár elvonási tüneteim lenni. A Guba jövő tavaszig valószínűleg pihen, a Wamp pedig újra havonta egyszer lesz a nyári kétheti rendszeresség után. Meg is vagyok zavarodva rendesen, hogy mit is csináljak vasárnaponként ;)

Szóval vártam a Wamp-ot nagyon, és rossz szokásomhoz híven, éjt nappallá téve szorgoskodtam. Szó szerint éjt nappallá téve, ami nem tesz jót nekem, de csak éjjel vagyok hatékony. A lényeg, hogy megérte a sok virrasztás, mert nagyon sokan és nagyon lelkesen tolongtak az asztalom előtt szinte egész nap.

Kiosztottam az előző éjjel gyártott webshopos 20% nyitási kedvezményre jogosító kuponjaimat is, és nagy izgalommal vártam a regisztráló tömegeket :D Mivel azóta eltelt majd egy hét, örömmel újságolhatom, hogy tényleg regisztráltak Igazi Vásárló Jelöltek, szóval már nem csak az én teszt vásárlóim lézengenek a webshopban, ami el se tudom mondani milyen jó :)

.

.

Egy dolog árnyékolta csak be a nagy vásározási hangulatot, a helyszín. Számomra most derült ki, hogy a Gödörben egyáltalán létezik színház terem. Jobban örültem volna, ha ezt soha nem tudom meg. :) Legyen elég ez a két kép, mert ugye az idő megszépíti a kevésbé kellemes dolgokat is és tulajdonképpen ma már fel se tudnám sorolni mi nyűg és baj nyomasztott akkor. Remélem többet nem leszünk ott, ennyi.

.

guba és wamp

szeptember 15, 2010 in baba játék, borsdesign, gouba, Nincs kategorizálva, üvegékszerek, wamp

.

Ez volt az összes eddigi Wamp közül a legszuperebb. Én már azt is csodaszámba vettem, hogy az egész hetes szürkeség és szűnni nem akaró esőfüggöny ellenére gyönyörű napsütés és kellemes 22 fok volt egész nap. Aztán volt még nagyon sok ember, nézelődő és vásárló is egyaránt, akik kellemes folyamként hömpölyögtek egész nap. Nem kellett megszakadni a pörgésben és nem voltak unalmas üresjáratok sem. Ráadásul most is nyertem egy plusz asztalt, szóval volt hely terebélyeskedni bőven.

Új rendszert találtam ki a gombamód szaporodó babjátékoknak is, mert a kis asztalra halmozva már nem fértek el. Az ihletet a lánctartó állványomból merítettem, miszerint nagy gombostűkkel tűzködöm fel őket. Jól kitaláltam, csak sajnos nem jött be, mert úgy potyogtak le sorra egymás után, hogy nem győztem kapkodni utánuk :) Szerencsére jó páran új gazdára találtak, csökkentve ezzel a kapkodni valót.

.

.

Valamiért rendes standképem nincs, így beillesztek egyet cselesen a legutóbbi gubáról, amit amúgy sem dokumentáltam. Íme. Itt a szépséges, új, szürke pokróccal tudnék nekiállni dicsekedni, amit azért szereztem be, mert végre rájöttem, hogy a szürke háttér jót tesz az ékszereknek, de mégse teszem, mert olyan, de olyan gyűrött, ami már vállalhatatlan. :)

.

.

Volt sok új ékszer is, de azokról majd külön posztban értekezek.