ki vagyok én
bata orsi vagyok, lelkes hobbialkotó. eddig nagyjából minden koncepció nélkül alkotgattam, ami épp eszembe jutott. kezdve a kiskori anyáknapi, születésnapi, karácsonyi, épp aktuális ünnepi csupaszív ajándékokon át a hirtelen ihletettségből elkövetett műveken keresztül (mindent kipróbálat, amit csak ki lehetett: rajzolni, festeni, agyagozni, korongozni, tűzzománcozni, kosarat fonni, szobrot készíteni, házat tervezni, fotózni, verset, egyperces novellát írni – ráadásul mindegyiket nagy beleéléssel és nem úgy, hogy két perc múlva eldobtam mindent a következő hobbiért) mostani hobbimig, az ékszerkészítésig.
honnan az alkotás vágya
azt hiszem, hogy én ezt a nagy alkotókedvet örököltem, mégpedig apai nagypapámtól, aki, bár sajnos már nem ismerhettem meg, mégis közvetve átadott nekem valamit magából. ő kirakatrendező és dekoratőr volt és ugyan én is jelentkeztem anno a kirakatrendező- és dekoratőrképző iskolába, hamar kiderült, hogy azért az nem egészen nekem való. nekem ezt az egész alkotást kedvtelésként kell megtartanom ahhoz, hogy szívvel – lélekkel tudjam csinálni.
ki vagyis mi az a bors
nagy kreatívan azt találtam ki, hogy bors lesz a fedőnevem. nem túl nehéz kikövetkeztetni, hogy a nevemből jött az ötlet. aztán végül egész odáig mentem, hogy bors design név alatt fogok futni, hogy utaljak kicsit a tevékenységemre is.
persze itt aztán még nem volt megállás, azonnal kellett nekem egy virtuláis bors is, ami sok töprengés után egy véletlen folytán született meg, de ez már egy másik történet, amit később írok le. a lényeg, hogy a magenta színű bors (lásd jobbra fent :)) fog engem mostantól képviselni mindenféle formában, tehát őt kel keresni majd a vásárokon, boltokban.
miket készítek
és akkor most rátérek arra, hogy miféle ékszereket is készítek akkora lelkesedéssel, hogy még honlapot is készítettem (mert bizony, bizony, én csináltam ezt is, szintén mániákus alkotóvágyam keretein belül).
elsősorban üvegékszereket. képes üvegékszereket. fülbevalókat, medálokat, gyűrűket, kitűzőket és ki tudja mi jut majd még az eszembe a későbbiek folyamán.
már így se bírok magammal, mert igaziból készítettem már mágneseket hűtőre, üzenőfalra, akárhova, meg szerencsekavicsokat, amik személy szerint a kedvenceim.
másodsorban babajátékokat.
harmadsorban párna figurákat.
azt hiszem elsőre ennyi, de nem ígérem, hogy itt megállok, mert annyi, de annyi ötletem van!
