a kilencedik gouba

július 20, 2010 in baba játék, borsdesign, egyéni megrendelés, gouba, meglepetés, Nincs kategorizálva, párna figura

.

A kilencedik Gouba képekben. Először is egy kis türkiz hullámzás. Alapvetően ez volt ugyanis a jellemző, hullámszerűen jöttek-mentek a vásárlók, nézelődők. Hol tolongás volt a stand előtt és ketten sem voltunk elegek, hol az ellenkezője történt, és bőven jutott időnk szomszédolni, beszélgetni. Utólag ugyan nincs okom panaszra, de én jobban szeretem, ha folyamatos a pörgés.

Részt vettem a Gouba új kupon füzet akciójában, ami, jelentem, bevált. Egy kis füzetkében 5 db 10% kedvezményre jogosító kupon volt. A kupon füzet akcióban részt vevő árusok pedig egy ilyen vidám poszterrel hirdették, hogy náluk beváltható.

A szokásos standképen az látható, hogy úgy terjeszkedek széltében, mintha fizetnének érte és már konkrétan rá se fér minden egy képre. Az ezüstös szárnyú, drapp mintás lepke Lili, aki órákig árult velünk, mielőtt elrepült volna. Még az állványon is bátran pózolt, érthetetlen az egész.

A párna figurák természetesen most sem maradhattak itthon, sőt bővült a csapat. Húgom óvodai képével – nem is tud róla, lehet, hogy kapni fogok :D. Aztán lett belőlem két babakori párna figura, és megvarrtam végre mindkét kutyámat, Ezmit és Szamócát.

Legnagyobb örömömre új kis gazdira talált a fás-madaras baba játék, sőt egy minta párna figura lányka is, Pipi.

És lebonyolódott a már emlegetett rejtélyes párna figura projekt is. Külön örülök, hogy egy nagyon kedves meglepetés és egy nem mindennapi ajándék átadás részese lehettem :)

gouba 8

július 6, 2010 in borsdesign, gouba, Nincs kategorizálva, párna figura

.

A Gozsdu bazár VI. udvara mostanra teljesen átalakult. Kedvenc kapualjamban már végérvényesen egy bár található, aminek eleinte nem örültem különösebben, de most megváltozott a véleményem. Ezen a hétvégén ugyanis gyereksarokká alakult a bár vendégtere, amire csak azt tudom mondani, hogy: Soha jobbkor! Most debütáltak ugyanis élőben a párna figuráim és mivel alapvető célcsoportom a gyerekes családok, nagyon megörültem a gyereksaroknak.

Tettem is be nekik a sok játék közé pár babát és játszottak velük! Olyan furcsa volt látni, mikor egy kislány egyszerre ölelgette mindegyiket és vitte be a műanyag babaházba játszani.

És a felnőttekben sem csalódtam. Abszolút pozitív visszajelzéseket és nagyon sok érdeklődő kérdést kaptam, aminél jobb érzés nincs is. Látszott, hogy észreveszik az újdonságot és értékelik is. Annyira jó volt, hogy bárkivel beszélgettem, nem csupán értette, amit a párna figurák céljáról mesélek, hanem megértette és azonnal be is indult a fantáziájuk, hogy a saját családjukból kiből lehetne párna figura :)

Egy szív pedig gazdára is talált, aminek külön örülök :)

gouba a hetedik

június 25, 2010 in borsdesign, gouba, Nincs kategorizálva

.

Késleltetett Gouba beszámoló. Valami rejtélyes ok miatt késlekedett, valami kis fura érzés volt/van bennem, azért. Igazából csak pár kép, amikből az is kiderül, hogy milyen zavaros bárpult féleség került a kedvenc standhelyemre, és hogy ezzel ellentétben milyen szép az én asztalom ;) a sok, színes, csillogó ékszerrel. Aztán megmutatom még milyen jól néz ki a logóm a falon, és hogy a hétvégi kötelező égszakadás-földindulás ezennel olyan jól időzítette magát, hogy már csak az erkélyajtón át lehettem tanúja. Ennyi, just for the record.

gouba & wamp

június 14, 2010 in borsdesign, gouba, Nincs kategorizálva, wamp

.

A Goubán meglepetés ért, mert a jól megszokott kis zugban, ahova már csukott szemmel is odataláltunk, most egy félkész fabódé fogadott és mi a mellette lévő fadobogón kaptunk helyet. A vásárlók ezúttal is inkább a Wamp-ot választották, ami azért nem akkora baj, mert ott is ott voltunk :)

Az időjárás* most egyébként kompenzált a múltkoriért. Túlkompenzált. Olyan döbbenetes hőség volt, hogy az állványhoz és a tükör nyeléhez – lévén fémek csak kisebb égési sérülések beszerzésével lehetett hozzányúlni és az üvegékszerek is majdnem olvadtak. Én ráadásul egy idő után valami másik dimenzióba helyeződtem mind a hőség, mind pedig az előző éjjeli maratoni alkotás és komplett nemalvás miatt. Elég extrém volt, de azért kitartottam és csak itthon omlottam össze, hogy aztán 15 óra alvással én is kompenzáljak.

Képek:

1. A hőségtől kettévált még a borslogóm is. 2. Nem aludtam, de legalább tele az állvány. 3. Új szerencse kavics tartóm van. Nagyon szuper, legalább dupla annyi kavics fér bele, mint az előzőbe és még nehezebb válogatni a bőség zavara miatt. 4. Lettek gyönyörű szép napvirágaim, amik egy időre beálltak résztvevőnek.

* szerintem egy hivatalos meteorológiai oldalon nincs ennyi időjárás jelentés, mint nálam.

meglepetés

június 10, 2010 in borsdesign, gouba, meglepetés, Nincs kategorizálva

.

Leleplezés június 20-án a Goubán a Gozsdu udvarban. Elsősorban a gyerekek izguljanak nagyon, mert ilyen aranyossággal nem minden nap találkozhatnak. Persze a játszani szerető felnőtteket is várom szeretettel :)