A Szigettel kapcsolatban annyi a bonyodalom, hogy kezdi teljesen elvenni a kedvem. Ezért nem is kezdtem még neki semminek igazán, mert állandóan lebeg felettem valami homályos részlet, valami téves info, valami döbbenetes feltétel, semmi sem fix és én ezzel a résszel már nagyon nem akarok foglalkozni.

Így nem lehet beleadni anyait – apait az alkotásba. (Szerencsére) nem vagyok gép, nem tudom csak úgy összedobálni az ékszereket, pusztán azért, mert jön a Sziget. Nekem az ékszerkészítéshez rendezett körülményekre van szükségem és ez a mostani nagyon nem az. Ennek az egésznek aztán ráadásul gigantikus kapkodás lesz a vége, ami engem ugyan hihetetlen teljesítményekre sarkall, de ez most mégsem az a szituáció, amit élvezek.

Az a szerencse, hogy néhanapján ‘bekattanok’ és hihetetlen mennyiségű félkész terméket legyártok az üveges termékeket illetően. Így a sok pepecselést és időt igénylő munkafázis le van tudva, már csak a funkciójuk szerinti véglegesítés van hátra. Most is van jó pár tucat képes üvegkavicsom, ami lehet akár fülbevaló, akár lánc, vagy esetleg mágnes. Ez még persze nem old meg mindent, ezernyi tennivaló lenne, de nagy segítség, hogy van mihez nyúlni.

.

.

Persze az üvegékszereken kívül sok mást is szeretnék készíteni, amikhez ötletek kellenek, meg kedv, meg lelkesedés, aminek most eléggé híján vagyok. Most veszek egy nagy levegőt és megpróbálok kilépni ebből a nyominger hangulatból.

A világ legcsendesebb varrógépe volt az enyém múlt péntek este, amikor is épp életem első igazi párna figura rendelését varrtam reszkető kezekkel. Az történt, hogy belerázódásként előbb végigvarrtam az új mintapéldányokat, majd a végére hagytam a rendeléseket. Nagyon jól tettem, mit ne mondjak, ugyanis a varrógép egyszer csak fura szagot kezdett el árasztani, majd érdekes zajokat hallatott, aztán egy kis füst kíséretében végleg elnémult. Én is a sokktól, hogy hogyan fogom befejezni a munkát. Végigfuttattam a fejemben, hogy kit ismerek, akinek van varrógépe és el is tudnék menni hozzá szombaton, de végül ez nem bizonyult járható útnak. Péntek este lévén nem sok reményt nyújtott az internet sem egész hétfő reggelig, amikor nyitottak a szervizek, üzletek. Mondjuk legalább a hiba okát nem kellett keresni, egyértelmű volt a bűnös – a varrógép pedál.

Éjjelre nagyjából kihevertem a sokkot és igyekeztem feltalálni magam. Az, hogy kézzel fejezzem be szóba se jöhetett, mert az én kezem nem varrásra lett kitalálva. Eszembe jutott viszont, hogy kézzel is lehet tekerni a tűt mozgató / csévélő kereket. Nem mintha hittem volna benne elsőre, hogy azzal hosszú szakaszokat lehet varrni, vagy ha mégis, akkor azt kézzel hajtva valaha is végzek, de azért nyilván megpróbáltam és működött! Nem is akárhogyan. Nagyon gyorsan befejeztem a maradék párna figurákat és kifejezetten szép, egyenletes varrás lett az eredmény.

Hétfőn azért beszereztem egy új pedált, ami azért nem hátrány, mert időközben kaptam még párna figura rendeléseket és azért vannak kétségeim, hogy pedál nélkül megmaradnék-e ép eszemnél, mire végzek az összes megvarrásával. :)

Állandóan meglepem magam. Most például ezzel a szivárvány dologgal. Megszerettem. Mármint az eső utáni igazi szivárvány mindig is tetszett, de szerintem soha semmilyen szivárvány színű tárgyat nem vásároltam. Erre tessék, tegnap megváltozott valami. És milyen jó, hogy megváltozott, mert határozottan felvidulok, mikor legújabb szerzeményeimben gyönyörködöm :)

Én komolyan szomorú vagyok, hogy elmaradnak a vásáraim. Már úgy vártam őket, meg megszerveztem mindkét helyre a személyzetet (a családot :)), mozgósítottam, fellelkesítettem mindenkit és most szomorú hangon le kellett mondanom az egészet.

Hogy többet ilyen ne fordulhasson elő, nagyon kérek mindenkit, hogy jövő héten minden nap (elszántabbak egész szeptemberig) énekelgessék a süssfelnapot, hátha ez így működik. :)