Posts Tagged ‘szerencsekavics’

gouba & wamp

hétfő, június 14th, 2010

.

A Goubán meglepetés ért, mert a jól megszokott kis zugban, ahova már csukott szemmel is odataláltunk, most egy félkész fabódé fogadott és mi a mellette lévő fadobogón kaptunk helyet. A vásárlók ezúttal is inkább a Wamp-ot választották, ami azért nem akkora baj, mert ott is ott voltunk :)

Az időjárás* most egyébként kompenzált a múltkoriért. Túlkompenzált. Olyan döbbenetes hőség volt, hogy az állványhoz és a tükör nyeléhez – lévén fémek csak kisebb égési sérülések beszerzésével lehetett hozzányúlni és az üvegékszerek is majdnem olvadtak. Én ráadásul egy idő után valami másik dimenzióba helyeződtem mind a hőség, mind pedig az előző éjjeli maratoni alkotás és komplett nemalvás miatt. Elég extrém volt, de azért kitartottam és csak itthon omlottam össze, hogy aztán 15 óra alvással én is kompenzáljak.

Képek:

1. A hőségtől kettévált még a borslogóm is. 2. Nem aludtam, de legalább tele az állvány. 3. Új szerencse kavics tartóm van. Nagyon szuper, legalább dupla annyi kavics fér bele, mint az előzőbe és még nehezebb válogatni a bőség zavara miatt. 4. Lettek gyönyörű szép napvirágaim, amik egy időre beálltak résztvevőnek.

* szerintem egy hivatalos meteorológiai oldalon nincs ennyi időjárás jelentés, mint nálam.

gyereknap – készülök

szombat, május 29th, 2010

.

Most vasárnap lesz gyereknap, úgyhogy nagyon várok minden gyereket.

Elsősorban azokat a kislányokat, akik szeretnének maguknak egy csillogó-villogó, ezerszínű, csinos kis gyűrűt. Készítettem sok új szépséget szivecskékkel, királylányos koronával, virágokkal, fekete cicával, hello kittyvel.

katt a nagyobb képekért, a sok-sok aranyos részletért

.

A kisfiúk pedig a szerencsekavicsok és a mágnesek közt válogathatnak kedvükre.