Posts Tagged ‘varrok’

a legcsendesebb varrógép

csütörtök, július 22nd, 2010

.

A világ legcsendesebb varrógépe volt az enyém múlt péntek este, amikor is épp életem első igazi párna figura rendelését varrtam reszkető kezekkel. Az történt, hogy belerázódásként előbb végigvarrtam az új mintapéldányokat, majd a végére hagytam a rendeléseket. Nagyon jól tettem, mit ne mondjak, ugyanis a varrógép egyszer csak fura szagot kezdett el árasztani, majd érdekes zajokat hallatott, aztán egy kis füst kíséretében végleg elnémult. Én is a sokktól, hogy hogyan fogom befejezni a munkát. Végigfuttattam a fejemben, hogy kit ismerek, akinek van varrógépe és el is tudnék menni hozzá szombaton, de végül ez nem bizonyult járható útnak. Péntek este lévén nem sok reményt nyújtott az internet sem egész hétfő reggelig, amikor nyitottak a szervizek, üzletek. Mondjuk legalább a hiba okát nem kellett keresni, egyértelmű volt a bűnös – a varrógép pedál.

Éjjelre nagyjából kihevertem a sokkot és igyekeztem feltalálni magam. Az, hogy kézzel fejezzem be szóba se jöhetett, mert az én kezem nem varrásra lett kitalálva. Eszembe jutott viszont, hogy kézzel is lehet tekerni a tűt mozgató / csévélő kereket. Nem mintha hittem volna benne elsőre, hogy azzal hosszú szakaszokat lehet varrni, vagy ha mégis, akkor azt kézzel hajtva valaha is végzek, de azért nyilván megpróbáltam és működött! Nem is akárhogyan. Nagyon gyorsan befejeztem a maradék párna figurákat és kifejezetten szép, egyenletes varrás lett az eredmény.

Hétfőn azért beszereztem egy új pedált, ami azért nem hátrány, mert időközben kaptam még párna figura rendeléseket és azért vannak kétségeim, hogy pedál nélkül megmaradnék-e ép eszemnél, mire végzek az összes megvarrásával. :)

a szivárvány projekt

kedd, július 20th, 2010

.

a horror szíves kis könyve, a béka és a virágok, meg a helikopter

péntek, július 16th, 2010

.

A horror szíves kis könyvében egyelőre csak burkoltan utalgatok, de azért a szakavatottabbak már érezhetik benne a sötét erőket :D

Eleje, háta és a belső oldalak. Fekete masni, zsebbe tehető pöttyös szív, birizgálni való fekete alapon fehér pöttyös ördögszarv, ilyesmik.

.

Csíkos mező virágokkal és béka rágókával.

Őszintén remélem, hogy minden kisfiú azonnal tudja, hogy ez egy helikopter. Nagyfiúkon teszteltem, de belőlük már kiveszett minden, csak bután néztek rá :)

anyagok

csütörtök, július 15th, 2010

.

Varrhatnékom van :)

M.