wamp

július 13, 2010 in borsdesign, Nincs kategorizálva, párna figura, üvegékszerek, wamp

.

Van az a rossz szokásom sajnos, hogy mindent az utolsó pillanatra halasztok. Mindezt tetézve, azokban a bizonyos utolsó pillanatokban valahogy bepörgök és nem tudok leállni a ténykedéseimmel. Így szinte megszokott menetrend, hogy minimális, vagy akár semennyi alvás után jelenek meg a Wampon. Mit ne mondjak, ez nem áll nekem túl jól, főleg ebben a melegben. Most például annyira a 3 órás alvás és a 40 fok meleg hatása alá kerültem, hogy az egész napomat furán elcsúszó képek, lelassult mozdulatok és hangok határozták meg. Nem jó ez így nyilván, de hogy bújhatnék ki a bőrömből?

Volt azért kellemes dolog is, egy újítás, amit a vásárlók talán észre sem vettek, ami nem baj, mert nem ez volt a cél. Megszabadultam szeretett állványomtól. Szerettem, ha már ott állt felékszerezve a Wampon, de nem szerettem, hogy kezelhetetlenül nagy volt, hogy szét kellett szedni miatta az autót, hogy nem tudtam hol tárolni. Nem is tudom miért nem jutott eddig eszembe, hogy vegyek egy kis asztalt és arra tegyem az eddig az állványba beépített akasztgatós részt. Mennyivel egyszerűbb lett így az élet! Még a kocsi üléseit sem kellett lehajtani, holott eddig konkrétan ki kellett szedni…

És a Wampra is jöttek a párna figurák természetesen. Két kiemelkedő történés volt velük kapcsolatban. Egy, hogy egy dúla hölgy vitt magával a rendelőjébe egy mintababát és névjegyeket, mert úgy megtetszett neki. A másik pedig, hogy volt egy lány, aki meglepetten állt a stand előtt és csak álmélkodott, hogy ő ezeket a párna figurákat pont tegnap látta a neten. Nem tudta megmondani hogy keveredett az oldalamra, de egész biztosan látta őket. :) Fura érzés lehetett, én viszont nagyon örültem neki.

karkötők

június 27, 2010 in borsdesign, Nincs kategorizálva, üvegékszerek, wamp

.

Nagy kedvenceim ezek az állítható szíjas karkötők. Egyrészt, mert állíthatóak, úgyhogy nincs többé csukló méret probléma. Másrészt, mert ezernyi színben, vastagságban és mintával léteznek és én nagyon szeretem órákig nézegetni, próbálgatni, hogy mivel díszítsem őket. Eddig csak grafikákat használtam, főleg békák és birkák szerepeltek a repertoáromban. Most viszont, hogy újra begyűrűztek a képes üvegkavicsok az életembe, egész más távlatok nyíltak előttem. Plusz az alapok (amik a karkötő és az üvegkavics közt vannak) is újak mind formában, mind színben, úgyhogy eddig sosem látott kollekció született ezen a termékeny éjjelen. :)  Nemrég készültem el. Mivel most fotóztam őket éjjel, a színekről csak annyit, hogy halovány másai az eredeti színpompának és még a photoshop sem segített rajtuk, pedig esküszöm megpróbáltam. Viszont ott lesznek a mai Wamp-on, ahol bárki utánajárhat a valós színeknek.

nyakláncok

június 24, 2010 in borsdesign, Nincs kategorizálva, wamp

.

Csináltam pár nyakláncot. Jó párat. :) Érkezett sok új alapanyagom és egyszerűen nem lehetett abbahagyni a velük való játszást.

Ők már biztos jönnek a Wamp-ra is most vasárnap.

további képek a galériában

gouba & wamp

június 14, 2010 in borsdesign, gouba, Nincs kategorizálva, wamp

.

A Goubán meglepetés ért, mert a jól megszokott kis zugban, ahova már csukott szemmel is odataláltunk, most egy félkész fabódé fogadott és mi a mellette lévő fadobogón kaptunk helyet. A vásárlók ezúttal is inkább a Wamp-ot választották, ami azért nem akkora baj, mert ott is ott voltunk :)

Az időjárás* most egyébként kompenzált a múltkoriért. Túlkompenzált. Olyan döbbenetes hőség volt, hogy az állványhoz és a tükör nyeléhez – lévén fémek csak kisebb égési sérülések beszerzésével lehetett hozzányúlni és az üvegékszerek is majdnem olvadtak. Én ráadásul egy idő után valami másik dimenzióba helyeződtem mind a hőség, mind pedig az előző éjjeli maratoni alkotás és komplett nemalvás miatt. Elég extrém volt, de azért kitartottam és csak itthon omlottam össze, hogy aztán 15 óra alvással én is kompenzáljak.

Képek:

1. A hőségtől kettévált még a borslogóm is. 2. Nem aludtam, de legalább tele az állvány. 3. Új szerencse kavics tartóm van. Nagyon szuper, legalább dupla annyi kavics fér bele, mint az előzőbe és még nehezebb válogatni a bőség zavara miatt. 4. Lettek gyönyörű szép napvirágaim, amik egy időre beálltak résztvevőnek.

* szerintem egy hivatalos meteorológiai oldalon nincs ennyi időjárás jelentés, mint nálam.

wamp & guba

június 2, 2010 in borsdesign, gouba, Nincs kategorizálva, üvegékszerek, wamp

.

Harmadik nekifutásra és legnagyobb örömömre most vasárnap megvalósult az egy időben két helyszínen való vásározás. A Wampon én, a Goubán pedig a család vonult fel.

Ahogy múlt héten ígértem, mostanra megoldottam a Gozsdu udvarban a tűző nap problémáját. Egy gyönyörű, óriás méretű, UV sugárzást magán át nem engedő, dönthető tetejű,  szuper napernyő várta, hogy mindenkit megvédjen a naptól. Hiába, mert nagyjából egész nap szakadt az eső… Bár a Goubán az esőtől annyira nem kell kétségbe esni, mert asztalostól be lehet húzódni az árkádok alá, azért nyilván senki nem örült ennek az időjárásnak.

A Wamp-on reggel még minden nagyon jól ment. Más dolgom se volt, mint fogadni a nézelődők, vásárlók hadát és gyönyörködni az átvariált és ezáltal sokkal jobban kihasznált és mutatósabb standban, és a vadiúj, szivecskékkel dekorált kislány gyűrűtartóban.

Aztán jött a rossz idő. Az eső, a szél és a villámlás. Míg a Goubán van megoldás ilyen idő esetén is, a Wamp-on nincs B terv. Sok esős, viharos vásárban volt már részem, de ez a mostani mindent felülmúlt. Odáig fajult az egész, hogy össze kellett pakolni és elmenekülni. Az ékszereim ugyanis nem vízállóak, és nagyon nem szerették ezt az időjárást. Borzasztó volt az egész, semmit se értek a vízáteresztő napernyőkre felcsipeszelt nylonok, ázott minden és mindenki. :(

Elkeseredni elkeseredtem ugyan, de nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy hazamenjek egy vásárból. Így, miután elállni látszott az eső,  gyors átszervezés után a családot hazaküldtem a Goubáról, és az ottani, száraz ékszerkészlettel visszatelepültem a Wamp-ra. És nagyon jól tettem, mert azonnal körém sereglettek a viharálló, bátor vásárlók és kárpótoltak a rossz idő miatti rossz kedvemért. Mivel nagyon sok megürült asztal volt, rögtön két asztalnyi ékszert pakoltam ki – ha már lúd, legyen kövér alapon.

Itthon még ugyan muszáj volt rendeznem egy utóWamp-ot a nappaliban a csuromvíz ékszerekből, de ez legyen a legkevesebb. Akinek van kedve beugorhat vásárolni. :)

Véget nem érő vásározás az életem. Szeretem.

Még annyit, hogy a reggel ugyan azzal indult, hogy összetörtem egy kávéval teli befőttes üveget és egy tükröt, ami valami 7(!) év rossz szerencsét vagy mit von maga után a babona szerint, de ezzel együtt sem vagyok hajlandó vállalni a felelősséget ezét a pocsék időjárásért, csak mondom. ;)